Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,
őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
az álmos erdőt, ha a komor évszak
leheletétől felgyúlnak a fák.
Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókadt minden, de a kései
virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.
Vagy kimegyek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát vetett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...
Vagy a folyóhoz megyek - csupa hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes, szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...
Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem, se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.
És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...

Lator László fordítása

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 60 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére