Egy halandó fohásza

Nékem itt nem terem babér,
hiába húzom folyton az igát,
hiába áldom sokszor az Istent,
s hiába is mondok bármilyen imát.

Ez itt az én hazám is,
nem csak afféle megtűrt egyéneké,
kik a semmittevésből könnyen megélnek,
s így válnak elismert emberekké.

Nékem itt miféle babér teremhetne?
Hisz én csak egy tollforgató vagyok,
sokak szemében hatalmas szálka,
elismerést talán ezért sem kapok.

Én, aki az életemet tálcán kínálom,
a halál gyakran felém nyúló kezeibe,
s nem rettenek meg a végzettől,
a sorsomba így törődök bele.

Miközben megalázkodok, tűrök, és elviselek,
s a média szennyében megfulladok,
ám nem rejtem véka alá véleményemet,
saját hazámban én csak megtűrt vagyok.

Én, aki a halandóknak adom át,
pőrére vetkőztetett szivárvány lelkemet,
örömmel nyújtom át a halhatatlanságnak,
a szavakba formált,őszinte szeretetemet.

Amikor már e világon túl leszek,
s az elmúlt valóságon áthaladok,
a szívetekben talán majd megpihenek.
S újra élni fogok. Általatok!

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 53 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére