Az örök idealista

Október 18-án gróf Dessewffy Emil halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Történelem Tudományi Intézete. Az előadásokból (ha nem is a teljesség igényével) kirajzolódott a XIX. század egyik legmeghatározóbb, mára méltatlanul elfeledett konzervatív politikusának alakja. Igen! Méltatlanul elfeledett, hiszen a XIX. század magyar történelme a köztudatban egyenlő az 1848-49. évi szabadságharccal, majd az azt, közel két évtized után követő kiegyezéssel. Míg Kossuth, Batthyány, Deák nevét a történelem órákon kiemelt helyen tanítják, addig a korszak konzervatív államférfijait -Széchenyi kivételével- mintha feledésre ítélték volna, mivel a történelmet a győztesek írják, s a szabadságharc, ha 1849-ben el is bukott, annak céljai 1867-ben győzedelmeskedtek. Történészi körökben az idő során felmerült, hogy Dessewffy Emil hazaáruló volt. Alapozták ezt arra, hogy a szabadságharccal nyíltan szembe helyezkedett. A kép azonban – mint erre a konferencia előadói rámutattak – jóval árnyaltabb. Bátyja, Aurél politikai örökségét követve 1842-es színrelépéstől kezdve a konzervatívok egyik meghatározó alakja, később szellemi vezére lett. Sokszor a naiv idealizmust súroló politikai nézetei miatt mentorával, gróf Széchenyi Istvánnal is komoly vitákba keveredett, akárcsak bő évtizeddel korábban édesapja, Dessewffy József, aki Széchenyi „Hitelére” megírta vitairatát „Taglalat” címmel. A liberális oldal, -hogy félreállítsák- egyszer párbajt is próbált provokálni, melyet mentora simított el. Az általa alapított „Budapesti Híradó’ a konzervatívok legjelentősebb lapja volt hosszú időn keresztül. Ellenezte Magyarország elszakadását a Habsburg birodalomtól, mivel fejlődését, csakis annak keretében látta biztosítottnak. A forradalom, majd a szabadságharc eseményei alatt többször is kitűnt az uralkodó iránti hűségével. Itt jegyezném meg, hogy a nemesség, -de még a lakosság is- korántsem volt annyira egységes a szabadságharc ügyét illetően, mint az történelmi tudatunkban él. A szabadságharcot követően az ország újbóli talpra állításán fáradozott, s sorozatos beadványaival próbálta meggyőzni Ferenc Józsefet, hogy a 48 előtti állapotok visszaállításával ugyan, de a kor szellemének megfelelően reformálja meg az állami berendezkedést. Bár tervezeteit figyelembe véve, azok jelentős módosításával keletkezett az 1860-ban kiadott októberi diploma, melynek heves kritikusa volt. Személyes hitelét használva beadványain keresztül győzködte az uralkodót olyan elvek elfogadásáról, melyek még jó másfél évtizedig idegenek voltak a számára. Az Akadémia elnökévé 1855-ben választották meg, mely tisztséget haláláig betöltötte. Regnálása alatt épült a Magyar Tudományos Akadémia mai épülete a Duna partján. Pozsonyban hunyt el 1866. január 28-án. A család bűdszentmihályi kriptájában helyezték örökre tervezett nyugalomra, melyet vandál kezek zavartak meg az idők során. A kripta helyreállításához az Akadémia, -bár mint elnökét saját halottjának tekintette-, egyelőre nem nyújtott támogatást. Addig is, egy igazán érdekfeszítő előadássorozat állított emléket a magyar konzervativizmus kiemelkedő személyiségének, ki egész életében idealista tudott maradni.

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 145 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére