A kulcs

Igen csekély a valószínűsége annak, hogy ha az ember lánya elhagyja az egyetlen kocsikulcsát, valaki megtalálja és visszajuttatja azt. Pláne nem egy buja növényzettel megáldott cigánytelepen. Pláne nem, egy ezüstösen csillogó oroszlános kulcstartóval megspékelve. Pláne nem, egy seregnyi kíváncsi, érdeklődő, izgő-mozgó, szépre és jóra éhező kiskölyök társaságában. A gyerekek azonnal megérezték a „baj” súlyát, mert négykézlábra ereszkedve keresték mindenfelé a kulcsomat. Az igazi meglepetés azonban az volt számomra, amikor a felnőttek is segítségemre siettek. Sok éve dolgozom már cigánytelepeken, de ez még számomra is a meglepetés erejével hatott. A hosszas keresgélés után már éppen egy szerelőtől kértünk telefonos segítséget, miként is vihetnénk majd haza öreg, de annál kedvesebb járgányunkat, amikor a Közösségi Ház előtti tömegben egy 10 év körüli kicsi lány büszkén mutatta fel az oroszlános kulcsot és torkaszakadtából kiabálta: „- megtaláltam!”. Hiszem, hogy amikor az ember nehéz kérdésekben kényszerül dönteni, a sors mindig segítségére siet. Sok-sok órányi dilemma után választottuk a mintaadás útját, a tanítás, a gyakorlati jellegű nevelés szükségességét és számomra megrendíthetetlen visszaigazolást adott ez az aprócska, ám annál jelentőségteljesebb történés: van remény!

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 43 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére