versvarazs

Vers mindenkinek

Tavaszi szeretők verse

Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod,

hogy terül a füvön a
fény és pattan a fákon
dallal a hajtás! csak

csörgető fekete tücskök
zaja dicséri most
fűnek és fának
jó örömét! nézd

a vízen, messze partok
homályos tövén
tükrösen fénylik
tavaszi kedvünk! mert

mi vagyunk most a fű,
a fa, a part, az öröm is
és szépszavú áldása
a tájnak!

Száz, meg száz kis napocska

 

Selyemszálú fű tövében
százezer kis nap a réten.
Virít sárgán és nevet.
Mit gondoltok, mi lehet?
Pitypangvirág sárga szirma
kacag a kék égre nyílva.
Szára növésnek ered.
Mi lesz abból, gyerekek?
Gyermekláncfű karikája,
ha van, aki megcsinálja.
A föld legszebb lánca az,
mert kovácsa a tavasz.

Őszi reggel

Az Ősz dicsérete

Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát...

 

Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.

Két nyárfa

Populus nigra L.

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Ahogy a napok rövidülnek

Ezúttal a magyar költészet egy különleges gyöngyszemére szeretnénk felhívni a verseket kedvelők figyelmét. Kibédi Ervin, a nagyszerű színész Édesanyjához írt gyönyörű gondolatait olvashatják, lentebb pedig a linkre kattintva, meg is hallgathatják előadásában.

 

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.
    
Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.
    
S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.     
    
A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

https://www.youtube.com/watch?v=KJIPy5wlKu4

(A fotó csak illusztráció - A Szerk.)

Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

Ne bántsd a madarat!

Fiam, immáron három éve,
Hogy csak álmomban láttalak,
Fekete hajam hófehérre
Vénült e három év alatt.
Három év ... óh, több volt ez ennél,
Több volt nékem háromezernél,
Fogolynak év egy pillanat,
Fiam, ne bántsd a madarat!

Gyermekkorom szép idejére,
Hej, mostan mennyit gondolok!
Hogyha még egyszer visszatérne
Másként történne sok dolog.
Kalitkát többet nem faragnék,
Dalos madárnak békét hagynék,
(lépvesszőmre, jaj hány ragadt!)
Fiam, ne bántsd a madarat!

Van-e kalitkád? Ugye nincsen?
Törd össze mindjárt hogyha van.
Nézd, engem megvert az Isten:
Senyvedek rabul, hontalan.
Sorsom az mi a rab madárnak
Fiókáim epedve várnak:
S én repülnék, s nem szabad ...
Fiam, ne bántsd a madarat!

Ne örvendj a madár dalának,
Kalitkából mely száll feléd,
Minden szava mélységes bánat.,
S panasz, amért rabbá tevék.
Ha látod őt kalitkába zárva,
Gondolj a te édes apádra,
Ki még tán soká rab marad,
Fiam, ne bántsd a madarat!

Nem kenyerem a megalkuvás

Szomjas vagyok. Álmom heve úgy tapad rám,
mint lucfa ágain a ragacsos gyanta,
mint a borostyán az ódon bástyafalán,
nem fog se a szélvész, se az idő rajta.

Lábam már súlyos, akár az ólomdarab,
szomjamat oltanom kellene mielőbb.
Volna mivel... kering itt víz, s felzúg a hab,
nem hajtok térdet a tisztes muszáj előtt.

Számos kétely lapátol port a hitemre,
míg lábam mocsáron, ingoványon átkel,
de csökönyös vagyok, és nincs az ínyemre
az álló, poshadt víz. Nekem friss forrás kell.

2. oldal / 16

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 24 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére