versvarazs

Vers mindenkinek

Fényévek káprázata

Csillagvizsgáló toronyból a holdat
nézem, s elém perdül Jupiter.
Csak leveleid hoznak hozzám - hol vagy?
Az idő olyan furcsán csúszik el.
Amit írsz, úgy jön, fényévekkel később:
már minden más, mint, ahogy olvasom,
mégis, mint csillagba a csillagnézők
leveledbe kapaszkodom vakon.
Véremet a gond cseppenként kiszívja -
Akácfák lombja szélben hömpölyög
Lehet, hogy már csak pár hetem van itt a
földön, s vár a másik lét az örök:
Az örök semmi? - mint a nyomorult, ha
italt venne, kiforgatja zsebét,
s filléreit számolja újra s újra
mert nem elég, egy kortyra sem elég.
Lehet, hogy egyszer ölelni foglak
felejtve fényévek káprázatát?
Addig csak írj. A partok már inognak,

s minden tengernél keserűbb a vágy.

Csak addig menj haza

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak - Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

Így múlik el az életünk

Így múlik el az életünk: emlékezünk,emlékezünk.
Egy régi dal, egy régi kép eszünkbe jut, szívünkbe tép.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Elillant rég a nagy varázs. Ifjúságunk hunyó parázs.
Álmaink lásd eloszlanak, hő vágyaink szétfoszlanak.
Nem marad meg már más nekünk: emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava:

 - Hol vagy fiam?

- S, te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc,mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava.
Nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc,szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava:

 - Hol vagy fiam?

 - S, te hol vagy mama?

Az életünk így múlik el, s ha jő a nap, hogy menni kell,
elhal szavunk, elhal dalunk, megszülettünk, hát meghalunk.
De míg vagyunk, emlékezünk. Így múlik el az életünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák...

Gyermekkorunk hívó szava:

- Hol vagy fiam?

- S, te hol vagy mama?

Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt -  szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!

S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten,
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - szolgálni, égni, tenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni,
Krisztusnak élni és  másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!

Isten lelke

Hová Isten Lelke hatolt:
alvó ébred, éled a holt.
eloszlik az éj homálya,
a bűneit tisztán látja.

Ki megdöbben, szíve sajog,
oda megy, hol bűnök, bajok
terhe lehull, semmivé lesz:
az Úr Jézus keresztjéhez.

Hol működik Isten Lelke,
erőt nyer a félénk, gyenge.
a tudatlan bölcsességet,
vigaszt, kit a bánat éget.

Megújul a szív, a lélek,
szeretet, hit, remény éled,
a szó, a tett mind azt mondja:
Ez is Jézus megváltottja!

Isten Lelke oda tér be,
ahol hívják várva, kérve.
Ajándékot oda vihet,
ahol talál nyitott szívet.

Ott nyugszik meg, csak ott marad,
hol meghódol az akarat,
intelmének híven enged. -
Csak oda visz győzedelmet!

Pünkösd napja

Aki nem tud a hit szárnyán
a magasba szállni,
nem is tud a Megváltónak
Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül
mit ér ünnepléstek?
Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,
ahol nincs Szentlélek.

Azért tehát Őt várjátok,
Őt várjátok! - eljő
Hittel égő lelketekbe,
Mint a nyári szellő...

Eljön Krisztus szeretettel,
eljön Szentlelkével,
ha várjátok s imádjátok
pünkösdi reménnyel!

Megtelik a szív és lélek
nemes indulattal,
ha bevonul oda Krisztus
teljes diadallal.

Csak úgy lehet pünkösd napja
áldás, öröm, béke -
a győzelmes, igaz hitnek
gyönyörű pecsétje!

Jó kedvet adj, Uram!

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Elválunk

I.
Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.
Engem egy halvány arc űz messze, messze
S neked másutt is én jutok eszedbe...
Elválunk most már, te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!...

Eszedbe jut majd, eszedbe jut néha
Egy szegény bolond, rajongó poéta,
Ki meg sem csókolt, csókodra se vágyott,
Csak bolond szívvel szeretett, imádott...
Elválunk most már. Te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!...

II.
Gondolkozom úgy néha, éjszakákon:
Ami történt, egy kész modern regény.
A hősnő már régen túl van az álmon,
A hős pedig - tán nem is hős szegény.
S miként az öreg Dumas rég megírta:
Kaméliára pénz is kell elég,
Szükség volt a Deus ex machinára
S megjött a Mentor, gazdag és derék.

Enyém aztán a regény többi része,
A tragikum komikummal vegyes...
De ez már csak egy balga szív regénye,
Foglalkozni evvel nem érdemes.
A mámorban akartam elfeledni
Egy mámoros, bolondos, bús regét -
Ugy-e, jó tárgy vón' egy modern regénynek?
Perverzitás, mi lenne más egyéb?!...

III.
De majd, ha egyszer - valami csodából -
A régi lángot visszanyerhetem,
Megéneklem e szomoru szerelmet,
Akkor tán nem fáj, ha emlékezem...
És szólni fog majd egy lányról a nóta,
Kiről egy balga trubadur dalolt,
Ki eltiport egy dallal telt világot
S ki - mint a többi - gyenge, léha volt.

IV.
Elválunk most már. Eladtad a lelked...
Hisz' én mi voltam?... Álmodozó koldus,
Szívvel fizettem csupán a szerelmed!...
Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is,
De majd a fényben keresed a lelket -
Felednél mindent, emlékezel mégis!...

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Vívódás

Nem tudom mi a jó megoldás.
Alázattal fejet hajtani a csendnek,
vagy papírra vetni, mindazt a fájdalmat,
mi fulladásig szorítja a lelket?

Nem tudom mi az igazi bátorság.
Magunkban tartani a kínzó-szavakat,
vagy gondolkodás nélkül kimondani őket,
és hagyni-hagyni, hogy fájjanak…

7. oldal / 16

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 17 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére