versvarazs

Vers mindenkinek

Él a magyar

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszú gyászról,
Mély süllyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a múlt!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen... ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát -
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szívedtől
Új lángra gyúlad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ül!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenűl:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.

Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.

Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.

Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.

Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

Halkan, csendben

A szeretet halkan, csendben osztogatja magát,
nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által, érkezik baráttal,
szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki, megkaphatja bárki,
nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik, csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot, hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ, egy nagy betegségben.
Nem pirula, nem orvosság gyógyít meg sebeket,
többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet.
Pedig ,,ő" csak halkan, csendben
osztogatja magát.....
Mindenki szívében lelje meg otthonát!

Álmodó

Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.

Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged

Amikor sírnál - de elfogyott könnyed,
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.

Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhők ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...

Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon,
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson,
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged...

Álmodj patakot, virágzó rétet
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellőt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet...

Kinek...

Kinek mindig hazudnak az álmok,
Kinek nem nyílnak a színes virágok,
Kinek ajkán nem fakad vidám ének,
Boldogtalan az a földi lélek.

Kinek szíve valakit hiába vár,
Kinek sebzett lelke sajogva fáj,
Kinek szemét igaz könny áztatja,
Hiába menekül az más világba.

Kinek fájdalmat hoz minden éj,
Kinek szíve a fényben is fél,
Kinek lelke magányosan él,
Mondd, az élettől az mit remél?

Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgán én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúf nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - Nem!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - Hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűrni a kereszt-szegeket.

Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincs bennem
Semmi vagyok!

Mi azokhoz tartozunk

Mi azokhoz tartozunk...
...Akik e tenyérnyi hazában élnek,
És ezer év óta állják a sarat,
És magyarnak vallják magukat!

Mi azokhoz tartozunk...
Akiknek nyelvében édes a haza,
És oszinte, igaz híve, rendületlen,
Sírig tartó nehéz huségben!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik a szüloföld templomaira néznek,
És nem idegen harangszóra figyelnek,
Mert a hazaszeretetben hisznek!

Mi azokhoz tartozunk...
Akiket naponta megaláznak azok a bitangok,
Akik a pénz uralmát bitorolják,
De a hazájukat elárulják!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik minden sejtjükkel érzik, tudják,
Ki az oszinte ellenfél, és ki a hamis barát,
Ki itt a Júdás, és ki a Kaifás!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik naponta kínlódva, nyomorogva élnek,
És nem panaszkodnak, nem követeloznek,
Mert az igazság erejében hisznek!

Mi azokhoz tartozunk...
Akikre lövettek a nácik és az elvtársak,
És rettegésre, hallgatásra kárhoztattak,
És gyulöletre tanítottak!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik nem félnek a múlttól,
És egyenes derékkal állhatnak
A jövo ifjúsága elé; példának!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik mindig segítettek, százaknak, ezreknek!
Hálát nem vártak, tették, amit kellett:
Cserébe üldözést, kirekesztést nyertek!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik a nemzet jövojében hisznek!
Mi azokhoz tartozunk...
Akik békében és szeretetben élnek!
Mi azokhoz tartozunk...
Akik megbocsátanak, de nem felejtenek!

Mi azokhoz tartozunk...
Akik hisznek abban, hogy a becsület: az érték!
Mi azokhoz tartozunk...
Akik hisznek abban, hogy az igazság: az mérték!
Mi azokhoz tartozunk...
Akik hisznek abban, hogy a jövonk záloga: a szeretet!

Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott

Én nem kívánom

Én nem kívánom,
hogy minden szenvedés elkerüljön,
hogy a jövőben utaidat csak
rózsák szegélyezzék és
soha keserű könnyet ne hullass,
soha fájdalmat ne érezz:
Nem, én nem ezt kívánom neked.
Mert vajon megtisztulhat-e a szív könnyek nélkül,
és lehet-e érett, mely nem szenvedett?
Én inkább azt kívánom neked mindezek helyett:
hogy életed boldog napjainak szép emlékét
Szívedben mindig hálával őrizzed meg.
Hogy bátran helytállj megpróbáltatásaidban,
amikor a kereszt keményen nyomja válladat,
amikor a csúcs, melyet magad elé tűztél
számodra elérhetetlennek tűnő ködbe vész.
Hogy minden adomány, mellyel Isten megajándékozott,
az évek során benned egyre növekedjék és
segítsen, hogy akiket szeretsz, azoknak a szívét
örvendezővé tedd.
hogy mindig legyen egy jó barátod,
Aki érdemes barátságodra,
aki bízik benned akkor is,
ha erőd és tisztánlátásod cserben hagy.
Hogy a viharokban megálld a helyed,
és mindig Isten közelében lehess!

Nem a bosszú

Némely emberhez rideg kő vagyok,
Ösztön ez és elhatározás
Égetnek még a régi pofonok
S ma is van, ki porig megaláz.

Nem ütni vissza... jámbor, jézusi
tétel, jaj, mit kezdjek én veled?
Nem a bosszú - önvédelem szüli
S kényszerít rá, hogy ilyen legyek.

Mert nekem a sorsom most se játék:
konda mellé küldenének
rongy ficsúrok, kiknek dús ajándék
volt - s maradt a napfény és az élet.

9. oldal / 16

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 62 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére