muzsacsok

Irodalmi, szépirodalmi alkotások régi és új szerzők tollaiból

Útravaló

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

 Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsájtó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit.
 Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni! Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg!

Bővebben: Útravaló

Füled bokáig

A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.

Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.

Abból, hogy minden külföldinek kész elmagyarázni, nyelve agglutináló, mint a japán, vagyis kicsi darabkákból van összebütykölve az összes szó. A japánokkal egyébként abban is egyetért, hogy minden tisztességes ember először a vezetéknevét adja meg, s csak aztán a keresztnevét. Ez így logikus, nem tudni, miért nem értik a többiek!

Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.

Abból, hogy végtelen mennyiségben képes disznó vicceket, anyósvicceket, rendőrvicceket és zsidóvicceket mesélni.

Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.

Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.

Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.

Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.

Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.

Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél. Mondja mindezt teli szájjal.

Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.

Abból, hogy nem tűri a böfögést, pedig a mongoloknál ez a háziak főztjének kötelező dicsérete.

Abból, hogy nyilvánosan orrot fúj, pedig ez Japánban súlyos illetlenség.

Abból, hogy rászól arra, aki szívja az orrát, vagy szemrehányóan zsebkendőt nyújt neki, és nem tűri az étellel való szörcsögést sem, pedig ezek Japánban vagy Kínában természetes dolgok.

Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.

Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl. Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi.

Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig a világért nem tetetne bele, mert az flancolás.

Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!

Abból, hogy gyerekként ki kell állnia az esőre, mert attól nagyra nő, répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.

Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.

Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.

A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.

            Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.

            Abból, hogy minden külföldinek kész elmagyarázni, nyelve agglutináló, mint a japán, vagyis kicsi darabkákból van összebütykölve az összes szó. A japánokkal egyébként abban is egyetért, hogy minden tisztességes ember először a vezetéknevét adja meg, s csak aztán a keresztnevét. Ez így logikus, nem tudni, miért nem értik a többiek!

            Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.

            Abból, hogy végtelen mennyiségben képes disznó vicceket, anyósvicceket, rendőrvicceket és zsidóvicceket mesélni.

            Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.

            Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.

            Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.

            Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.

            Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.

            Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél. Mondja mindezt teli szájjal.

            Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.

            Abból, hogy nem tűri a böfögést, pedig a mongoloknál ez a háziak főztjének kötelező dicsérete.

            Abból, hogy nyilvánosan orrot fúj, pedig ez Japánban súlyos illetlenség.

            Abból, hogy rászól arra, aki szívja az orrát, vagy szemrehányóan zsebkendőt nyújt neki, és nem tűri az étellel való szörcsögést sem, pedig ezek Japánban vagy Kínában természetes dolgok.

            Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.

            Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl. Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi.

            Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig a világért nem tetetne bele, mert az flancolás.

            Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!

            Abból, hogy gyerekként ki kell állnia az esőre, mert attól nagyra nő, répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.

            Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.

            Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/2013-nov-25-1330/lackfi-janos-milyenek-meg-magyarok-reszletek#sthash.MbmYj1KF.dpuf

A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.

            Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.

            Abból, hogy minden külföldinek kész elmagyarázni, nyelve agglutináló, mint a japán, vagyis kicsi darabkákból van összebütykölve az összes szó. A japánokkal egyébként abban is egyetért, hogy minden tisztességes ember először a vezetéknevét adja meg, s csak aztán a keresztnevét. Ez így logikus, nem tudni, miért nem értik a többiek!

            Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.

            Abból, hogy végtelen mennyiségben képes disznó vicceket, anyósvicceket, rendőrvicceket és zsidóvicceket mesélni.

            Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.

            Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.

            Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.

            Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.

            Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.

            Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél. Mondja mindezt teli szájjal.

            Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.

            Abból, hogy nem tűri a böfögést, pedig a mongoloknál ez a háziak főztjének kötelező dicsérete.

            Abból, hogy nyilvánosan orrot fúj, pedig ez Japánban súlyos illetlenség.

            Abból, hogy rászól arra, aki szívja az orrát, vagy szemrehányóan zsebkendőt nyújt neki, és nem tűri az étellel való szörcsögést sem, pedig ezek Japánban vagy Kínában természetes dolgok.

            Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.

            Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl. Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi.

            Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig a világért nem tetetne bele, mert az flancolás.

            Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!

            Abból, hogy gyerekként ki kell állnia az esőre, mert attól nagyra nő, répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.

            Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.

            Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/2013-nov-25-1330/lackfi-janos-milyenek-meg-magyarok-reszletek#sthash.MbmYj1KF.dpuf

A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.

            Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.

            Abból, hogy minden külföldinek kész elmagyarázni, nyelve agglutináló, mint a japán, vagyis kicsi darabkákból van összebütykölve az összes szó. A japánokkal egyébként abban is egyetért, hogy minden tisztességes ember először a vezetéknevét adja meg, s csak aztán a keresztnevét. Ez így logikus, nem tudni, miért nem értik a többiek!

            Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.

            Abból, hogy végtelen mennyiségben képes disznó vicceket, anyósvicceket, rendőrvicceket és zsidóvicceket mesélni.

            Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.

            Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.

            Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.

            Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.

            Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.

            Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél. Mondja mindezt teli szájjal.

            Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.

            Abból, hogy nem tűri a böfögést, pedig a mongoloknál ez a háziak főztjének kötelező dicsérete.

            Abból, hogy nyilvánosan orrot fúj, pedig ez Japánban súlyos illetlenség.

            Abból, hogy rászól arra, aki szívja az orrát, vagy szemrehányóan zsebkendőt nyújt neki, és nem tűri az étellel való szörcsögést sem, pedig ezek Japánban vagy Kínában természetes dolgok.

            Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.

            Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl. Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi.

            Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig a világért nem tetetne bele, mert az flancolás.

            Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!

            Abból, hogy gyerekként ki kell állnia az esőre, mert attól nagyra nő, répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.

            Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.

            Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/2013-nov-25-1330/lackfi-janos-milyenek-meg-magyarok-reszletek#sthash.MbmYj1KF.dpuf

A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.

            Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.

            Abból, hogy minden külföldinek kész elmagyarázni, nyelve agglutináló, mint a japán, vagyis kicsi darabkákból van összebütykölve az összes szó. A japánokkal egyébként abban is egyetért, hogy minden tisztességes ember először a vezetéknevét adja meg, s csak aztán a keresztnevét. Ez így logikus, nem tudni, miért nem értik a többiek!

            Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.

            Abból, hogy végtelen mennyiségben képes disznó vicceket, anyósvicceket, rendőrvicceket és zsidóvicceket mesélni.

            Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.

            Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.

            Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.

            Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.

            Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.

            Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél. Mondja mindezt teli szájjal.

            Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.

            Abból, hogy nem tűri a böfögést, pedig a mongoloknál ez a háziak főztjének kötelező dicsérete.

            Abból, hogy nyilvánosan orrot fúj, pedig ez Japánban súlyos illetlenség.

            Abból, hogy rászól arra, aki szívja az orrát, vagy szemrehányóan zsebkendőt nyújt neki, és nem tűri az étellel való szörcsögést sem, pedig ezek Japánban vagy Kínában természetes dolgok.

            Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.

            Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl. Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi.

            Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig a világért nem tetetne bele, mert az flancolás.

            Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!

            Abból, hogy gyerekként ki kell állnia az esőre, mert attól nagyra nő, répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.

            Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.

            Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/2013-nov-25-1330/lackfi-janos-milyenek-meg-magyarok-reszletek#sthash.MbmYj1KF.dpuf

Cigánynak lenni

Cigánynak lenni című könyvében Forgács István arról ír, hogy a cigányok is felelősek a köztük és a nem cigányok között kialakult áldatlan viszo­nyért. Hogy változniuk kell. A változás útjáról, módjáról kevés szót ejt, de hát egyetlen ember nyilván nem is kínálhat mindenre megoldást.

Bővebben: Cigánynak lenni

OLVASTA MÁR?

DAN BROWN: INFERNO

"Keressetek és találtok!" Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.
Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.

Bővebben: OLVASTA MÁR?

Te és a világ (részlet)

GAZDAGSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

 

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés. Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő.

Bővebben: Te és a világ (részlet)

3. oldal / 3

allatorvos

oktato

ugyved

jarobeteg

gyogyszertar

Archív cikkek

Lencsevég

polgaror

Ki olvas minket?

Oldalainkat 43 vendég és 0 tag böngészi

Oldal tetejére